02 - Harry

Lehetséges, hogy meghaltam? Vagy hallucinálok? Nem! Ez ő!

- Jól vagy? – guggolt le elém.

- Pe… Persze… - dadogtam – Te… Harry Styles vagy… a One Direction-ből? –böktem ki nehézkesen.

- Te pedig az a lány, akibe beleütköztem a repülőn! – mosolygott.

- Az te voltál? – ráncoltam össze a szemöldököm és közben felsegített, de összerogytam. – Au… A lábam! – sziszegtem.

- Nagyon fáj? Rá tudsz állni? – kérdezte.

- Nem hiszem… nagyon fáj! – néztem gyönyörű íriszeibe.

- Hát, akkor nem tehetünk mást! – mosolyodott el és filmes stílusban felkapott, mire én hangosan felnevettem.

- Egyáltalán tudod, hogy merre lakom? – kuncogtam.

- Hát… az igazság az, hogy… nem – hunyorgott.

- Sejtettem! – nevettem fel. – Innen nem messze… van egy „luxusvilla”, ahogy apám nevezi – magyaráztam.

- Ömm… - töprengett. – Ja, az tudom, hogy hol van! – kiáltott fel nevetve.

- Na, már tudod, hogy hol lakom! – mosolyogtam.

- Már csak a nevedet kell megtudnom! – mondta, miközben egy csábító mosolyt lövellt felém. Istenem, azok a gödröcskék! Meg akarsz ölni, ember?

- Lisa… Lisa Tomorrow – dadogtam.

- Nos, Lisa… ahogy látom megérkeztünk! Letegyelek vagy vigyelek be? – húzta féloldalas mosolyra ajkait.

- Azt hiszem innentől már menni fog! – szálltam le, és mintha a fájdalom egy pillanat alatt elillant volna. Kinyitottam az ajtót, és beljebb invitáltam az énekest. Egy énekes… nem… egy sztár van a házamban!

- Hűha! A te házad sokkal nagyobb, mint az enyém! – ámuldozott.

- Biztos… én nem tudom – ültem le a kanapéra. – Harry!

- Igen? – ült le mellém.

- Köszönöm, hogy megmentettél, és hogy hazahoztál! – kisebb szünet. - Ha te nem lettél volna ott, ki tudja mit tett volna velem Daniel! – hajtottam le a fejemet.

- Nem kell megköszönnöd! – mikor már tiltakozni akartam volna, folytatta. – Amint megláttam, hogy mit művel veled az az ember, egyből odarohantam!

- Nem tudom, hogy hogyan verhetett így át! – folyt le egy könnycsepp az arcomon.  Hazz az államnál fogva felemelte a fejem, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem lesz semmi baj! – ölelt magához.

- Köszönöm! – duruzsoltam bele a nyakába. És egyszer csak éles fájdalom nyílalt a fejembe. – Au! – távolodtam el tőle, és a fejemhez kaptam.

- Neked vérzik a fejed! Hol van az elsősegély láda? – pattant fel.

- Azt hiszem a fürdőben!- mutattam el balra.

- Szaladok! – rohant el, és másodperceken belül visszatért. – Itt vagyok! – ült le velem szemben, és elkezdte kitisztítani a sebemet.

- Nagyon csúnya? – kérdeztem.

- Nem… csak egy karcolás – magyarázta, miközben leragasztotta egy ragtapasszal, mire én felszisszentem. – Bocsi! – simította meg az arcom.

- Semmi baj! És köszi… még egyszer! – bújtam hozzá.

- Szívesen! – simogatta a hátam. – Lehetséges, hogy mennem kéne, mivel már éjfél elmúlt! – nézte meg a karóráját. Felállt, és az ajtó felé indult.

- Harry, várj! – mentem utána. – Köd van, és ki tudja mikor tér magához Daniel! Amint felébred, biztos vagyok benne, hogy ide fog jönni! – kezdtem el magyarázkodni. – Szóval… Nem… nem szeretnél itt maradni? – mondtam ki nagy nehezen.

- Öhm… persze… itt maradok!

- Oké, akkor a lépcső után balra, a második ajtó a te szobád lesz.

- Értettem – indult el. Én bementem a szobámba és a bőröndömből kivettem a pizsamám. Mindössze egy rövidnadrág és egy spagetti pántos felsőből állt. Betántorogtam a szobámhoz tartozó fürdőbe, levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Gyorsan lemosakodtam, majd kiléptem a zuhanyzóból és magam köré tekertem a törölközőmet. Gyorsan felvettem a pizsamám, és kimentem a folyosóra. Harry pont ugyanakkor lépett ki, mint én. Az arcszínem egyből vörösre váltott, mivel Harryn csak egy… alsónadrág volt. Bőre csillogott a víztől és hasán lévő kockái gyönyörűen kirajzolódtak, s minden egyes tetkóját láthattam. Felém indult, majd így szólt:

- Csak jó éjszakát szerettem volna kívánni! – somolygott.
- Én is… - rágcsáltam a szám szélét.
- Ahogy látom, van egy tetoválásod! – mutatott a vállamra.
- Igen… még tizenhat évesen csináltattam ezt a hangjegyet, mert akkor döntöttem el, hogy a zene lesz az életem! – mosolyodtam el, közben megjelentek a fejemben különböző filmkockák, amik a tetoválásom emlékeit hozták elő.
- Oh… és tudsz valamin játszani? – kérdezte.
- Nyolc éves korom óta tanulok gitározni, és akkor kezdtem el külön énekórákra járni!
- Nem játszanál nekem valamit?
- Öhm… nem tudom… nagyon szégyenlős vagyok… - hajtottam le a fejemet.
- Na… csak az én kedvemért!
- Nem is tudom… - mosolyogtam.
- Na… - fogta meg a kezem.
- Rendben, de csak egy dal! – mutattam fel a mutató ujjamat.
- Fuck yeah! – kiáltotta, majd követett a szobámig. Ott leült az ágyamra, én pedig előszedtem a gitáromat.
- Mit fogsz játszani? – kérdezte.
- Hmm… legyen a You and I! – mosolyodtam el. Lassan elkezdtem pengetni a gitárt, majd belekezdtem a dalba. Eleinte nagyon félénk voltam, de ahogy Hazz rubint zöld szemeibe néztem, minden félelmem elszállt, és olyan volt, mintha csak mi ketten lettünk volna a világon. Senki más. A refrénbe már Harry is beszállt, hangja észveszejtő volt. Férfias, de mégis gyönyörű. Véget ért a dal.
- Gyönyörű vagy! – jött közelebb hozzám. Egyre közelebb és közelebb hajolt, és mikor már azt hittem, hogy meg fog csókolni, kicsapódott az ajtó.
- Ez mégis mi? – üvöltötte Daniel, akinek egy cső volt a kezében.
- Dan… ez nem az, aminek látszik! – álltam fel, és éreztem, ahogy egy könnycsepp folyik le az arcomon.
- Miért magyarázkodsz neki? Már nem jártok… - állt fel Harry is.
- Nem járunk? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Szerinted képes lennék azok után is veled lenni, hogy majdnem megerőszakoltál? – kiabáltam.
- Ezt csak azért mondod, mert ez a hajas baba magába bolondított! – ordította. – De nyugi, nem lesz ez sokáig így! – a cső lendült, ugyanis le akarta ütni Harryt, de én elé ugrottam. Annyira emlékszem, hogy valamit lefejeltem, de utána minden kiesett…

Harry szemszöge

- Lis! – kaptam utána. Nem volt magánál, és vérzett a feje. – Most nézd meg mit tettél! – kezdtem el kiabálni. 
- Nem őt akartam leütni, hanem téged! Tehetek róla, hogy eléd ugrott?
- Megöllek te állat! – engedtem el Lisat, majd bemostam egyet, annak a rohadéknak. Egyből kiterült, én pedig odarohantam az eszméletlen lányhoz.
- Lis… Lisa! – ráztam meg, de még csak meg sem mozdult. – Fel kell hívnom Louist! Hol a telefonom? – megpillantottam az éjjeliszekrényen, majd gyorsan tárcsáztam. – Gyerünk… Vedd fel!
- Igen? – szólt bele Lou.
- Harry vagyok! Gyorsan ide kell jönnöd… Lis megsérült! – kezdtem el hadarni.
- Várj, várj, várj… Ki az a Lis? – kérdezte.
- Az, akinél itt vagyok… gyorsan gyere!
- Rendben, de hol vagy?
- SMS-ben küldöm a címet… siess! – tettem le. Ahogy ígértem, el is küldtem a címet, majd beszaladtam a fürdőbe egy törölközőért. Lisa fejéhez szorítottam, és felemeltem, majd levittem a lépcsőn. Kiszaladtam a házból a kocsiig, kezemben Lisával.
- Nagyon vérzik a feje, siessünk a közeli kórházba! – segített be a kocsiba, majd ő is gyorsan beszállt és elindultunk a kórház felé.